ha a blogunk NEM TECCENE...

Címkefelhő - a lényeg (klikk!)

Utolsó kommentek

Látogatók

Ezmiez?!

HU(ngarológia)

Akiket már 'kifiléztünk'

Kosztolányi Kornél: Esti Dezső (könyv és film)

2009.07.15. 19:02 szamárfül/pável

 A következő kép nem jeleníthető meg, mert hibákat tartalmaz: „http://static.libri.hu/cover/12/4/616226_4.jpg”.Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
(1. kiad., 1933)
Talentum, é.n.

A+
 

Linkek:
a korpusz/mek , e-kultura.hu, papiruszportál.hu , Lengyel András/forrásfolyóirat , Menyhért Anna: EK éneke , prokontra , Sava Babić/zetna.org , doksi.hu . moonshadow.hu

Egyebek: Esti Kornél Esterházy módra . EK kávéház , EK zenekar 

A Könyv:

I. fejezet

"Már túljártam életem felén, amikor": Dante

"A sétaúton például, amint egymás mellett haladtunk, minden magyarázat nélkül kirántott kabátja belső zsebéből egy konyhakést, s a járókelők ámulatára élesíteni kezdte a járdát szegélyező keramitköveken.", stb: Karinthy Frigyes

III.

"Egy ember gyönge ahhoz, hogy egyszerre írjon is, éljen is. Aki megkísérelte ezt, előbb-utóbb beleroppant. Csak Goethe bírta, ez a nyugodt, derűs halhatatlan, akire ha rágondolok, a hideg viszolyog a hátamon, mert nála még nem járt itt okosabb és félelmetesebb ember, ez a dicső, olimpuszi szörnyeteg, akihez képest Mefisztofelész is csacska széplélek."

Alig vette szemügyre útitársait. Ő sem óhajtott ismerkedni. Okulva a keserű leckékből, játszotta a közönyöst. Már jobban tudott alakoskodni, mint azok, akik egész életükben ezt művelik. Kinyitotta könyvét, Edmondo de Amicis Cuoré-jét. Mulattatta, hogy hézagos olasz nyelvismerete ellenére is tökéletesen értette, majdnem folyékonyan olvasta, a testvéri latin alapján.

"Homo sum - idézte Terentiust - humani nihil a me alienum puto" - s borzongva gondolt vissza erre a didergő csókra. Talán öröme is telhetett volna benne, ha kissé merészebb, és át tudja magát adni teljesen, mert a kéj - úgy sejtette - nem messze lakhat az undortól. Ezt se kell szégyellni. Epicurus non erubescens omnes voluptates nominatim persequitur. Ki is mondta ezt? Valahol a nyelvtan közepetáján van, egy oldalon, felül, kissé balra, példa a participium praesens használatára, tagadó kötőszócskával. Nem szabad pirulni. Semmit se szabad szégyellni. Csillag és szemét a sorsunk."  -> Epicurus non... = ?

"Ekkor harsant ki belőle az a versféle, melyet már előbb próbálgatott, az a ditiramb, mely az éjszaka szorongó óráiban fogant meg benne, s Xenophon őrjöngő katonái, az Anabaszisz szétvert serege, az az éhező, hazavágyakozó tízezer nem kiálthatta oly hangosan, tízezer torok együtt, mint ő egymaga: Thalatta, thalatta. " = Xenophón

"Olyan író akarok lenni, aki a lét kapuin dörömböl, s a lehetetlent kísérli meg." - ???

"Már egy fiumei utcán futott a vonat a leeresztett sorompók között. Hordárok rohamozták meg a kocsikat. Esti maga cipelte kosarát, elhelyezte a vasúti raktárba, mert Fiuméban szobát se szándékozott váltani, takarékosságból, hiszen csak este nyolcig maradt itt, hajója, a Dániel Ernő, akkor indul Velence felé. O navis referent in mare te novis fluctus..." = Horatius XIV.

V.,

"Végre együtt voltak, ők hárman, Kanicky, Sárkány és Esti, senki se hiányzott, a kör bezárult, a világ kiteljesedett: találkozott az egylet, a Balkán-egylet, melynek elsőrangú föladatai közé tartozott ilyen és ehhez hasonló műveletek szabad, bátor, nyilvános gyakorlása. " = Karinthy és Somyló Zoltán

"Itt volt Mokosay, aki már Párizsban is járt, Verlaine-t és Baudelaire-t francia eredetiben olvasta, s francia eredetiből idézett, nagy lelkességgel és gyarló kiejtéssel."

"Itt volt Bolta, aki nem tartotta Petőfit költőnek, mert Komjáthy Jenő a költő. Itt volt Spitzer, aki Max Nordaut tartotta a világ legnagyobb lángelméjének. Itt volt Wesselényi, egy széplelkű patikussegéd. Itt volt Sebes, akinek már két elbeszélése megjelent a napilapokban, s egy el volt fogadva. Itt volt Moldvai, a lírikus. Itt volt Czakó, egy másik lírikus. Itt volt Erdődy-Erlauer, egy harmadik lírikus. Itt volt Vándor V. Valér, a műfordító, aki minden nyelvből fordított, de egyet se tudott, az anyanyelvét is beleértve. Itt volt Specht, gazdag szülők gyermeke, egy szerény, hallgatag fiatalember, aki nem írt semmit, de két évig kezelték zárt intézetben, és zsebében állandóan ott tartogatta a három elmeorvos által aláírt pecsétes bizonyítványt, hogy épelméjű. Itt volt egyáltalán mindenki." - stb.: ?

"Nők vették körül. A "csongrádi asszony", aki kéthetenként fölrándult az ura mellől, és szabad idejét írók között töltötte, irodalmi leányok, áldémonok, egy halvány artistanő, aki beteg lehetett s egy sárga arcú, puffadt nő, nagy és rettenetes, mint Klütaimnésztra."

VI.

"- Hallod: egy költő, aki gazdag, minálunk? Ez merő képtelenség. Budapesten mindenkiről, akinek van egy kis pénze, azt képzelik, hogy tökfilkó. Ha van pénze, minek legyen sütnivalója, érzése, képzelete? Így büntetik. Ez a város túlságosan értelmes. Épp ezért túlságosan ostoba. Nem hajlandó belátni, hogy a természet az pogány és kiszámíthatatlan módon, egyáltalán nem irgalmi alapon osztogatja kegyeit. Byronról, aki lord volt és sokszoros milliomos, itt senki sem ismerte volna el, hogy van egy fikarcnyi tehetsége."

VII.

"Annál modernebb volt az anya. Szinte tüntetett haladottságával. Haját, mely valaha hollófekete lehetett, szalmasárgára festette. Közvetlen volt. Egyik cigarettáját a másik után szívta. A kalauzzal, aki belépett - demokratikusan -, kezet fogott. Egyébként Paul Valéry legújabb könyvét olvasta."

"Bécsbe igyekeztek, onnan Berlinbe, onnan Párizsba, onnan Londonba. Káprázatosan műveltek voltak. A leány a B- és C-vitaminról beszélt, az anya Jungról és Adlerről, a lélekelemzés új, eretnek iskoláiról." 

X.

"Alvók ugrottak ki ágyukból. Mindenki az ő házuk felé szaladt. Mire én átértem, már csönd volt. Az udvaron kötelek, létrák hevertek s egy hosszú dióverőpózna. Valaki gyertyalámpával világított. A kút körül néma, döbbent emberek álltak - néhányan előrehajoltak és térdeltek is -, s e sötét csoport közepén egy ingben, csuromvizesen feküdt Zsuzsika, akit az imént húztak ki a kútból. Már kirázogatták belőle a vizet. Most csak köpködött, dideregve, kék szájjal a kék holdfényben. Átázott inge fiatal melléhez tapadt. Szegényke, a vízbe akarta magát ölni, mint Ofélia.

A kútba ugrott, a kerekes kútba, a parasztkútba. Lásd, milyen a természet. Zsuzsika hiába járt zárdába, hiába tudta franciául La Fontaine-nek a hangyáról meg a tücsökről szóló meséjét, hiába zongorázgatta a Köhler-iskola egy-két könnyebb ujjgyakorlatát, az élete végzetes fordulóján ősei homályos ösztönére és zord hagyományaira hallgatva úgy cselekedett, mint évszázadokon át megannyi parasztlány és parasztasszony, aki az öngyilkosságot csak úgy tudja elképzelni, hogy éjszaka egy kút jéghideg vizében, zöld mohos téglák és varangyos békák között öleli magához a halált."

"Hát eltűnt az emberek szeme elől, nem mutatkozott többé, még az utca falócáján se látták. Benn gubbasztott földes szobájában, csizmában, kalapban, kezében bottal, mint holmi öreg paraszt, aki egy harmadosztályú váróteremben a vonatot várja. Botja hegyével döfködte a földet, és köpködött. Alkonyatig egész csinos kis tócsákat köpködött össze. Aki köpköd, az gondolkozik. Megengedem, hogy Kant Immanuel nem egészen így gondolkozott, mikor A tiszta ész kritikájá-t írta. De ahány ház, annyi szokás. Nála a köpködés mindig a megfeszített gondolkozást jelentette. A vején gondolkozott, azon a sehonnai hozományvadászon, aki oly agyafúrtan csapta be és rabolta ki."

XI.

"Kissé elámultam. Nappali szobapincérem Chopinhez hasonlított, éjjeli szobapincérem viszont magához Shakespeare-hez. Ámulatom nyomban fokozódott, mert fölfedeztem, hogy ebben bizonyos rendszer is van. Az első szobalány olyan volt, mint Cléo de Mérode, a második szobalány olyan, mint Mária Antónia, s a takarító asszony szakasztott mása Annie Besant-nak, a neves teozofának.

De ámulatom akkor érte el tetőfokát, mikor a bérszolgák népes csoportjában egymás után pillantottam meg Eckenert, a hős óceánrepülőt, aztán Rodint, aztán Bismarckot, aztán Murillót, aztán egy szakállas, félénk urat, aki a néhai, gyászos véget ért orosz cárra sokkal jobban emlékeztetett, mint tulajdon arcképei.

Ez még nem volt minden. A szállodai titkár Schopenhauerhez hasonlított, a hideg-szakács Torricellihez, a melegszakács Einsteinhez, a raktárnok Carusóhoz, s egy sápadt, beteges kifutófiú XVI. Lajos rejtélyesen eltűnt gyermekéhez, a boldogtalan dauphinhez."

XII.

"Természetesen már hallottam felőlük egyet-mást. Tudtam, hogy a világ egyik legnagyobb népe, mely az emberiségnek a zenét és az elvont gondolatokat adta. Borús és gondolattal terhelt - amint az ő isteni Hölderlinjük énekli. Bach fúgáit és Goethe sorait szoktam dúdolgatni, amikor igazán szomorú vagyok. - Fenyves erdők és hegyek közt él egy elmélyedő, szorgalmas nép - tűnődtem magamban -, feje fölött a csillagos éggel s az erkölcsi világrenddel. Szóval nagyra becsültem a németeket. Talán őket becsültem legtöbbre minden nép között. De nem ismertem. A franciákat azonban szerettem." 

"Eszembe idéztem, hogy aznap délelőtt a könyvtárban Hegelt olvasgattam, utána a diákvendéglőben kapormártást ettem, délután pedig Minnával csavarogtam a városi kertekben."

"Én föltételeztem, hogy ő még álmában is tartózkodik a gyilkosság és erőszak gondolatától. Ki is fejtettem barátomnak, hogy az elnöknek nem érdeke az ülés berekesztése, hanem az, hogy minél tovább tartson. Inkább azt képzeltem tehát, hogy az elnök álmában szüntelenül Tolsztoj Leó grófot látja, aki ellátogat az ő szerény darmstadti egyesületébe, s ott a Háború és béke három vaskos kötetét olvassa föl, elejétől végig, ami elsősorban megtisztelő a német közművelődésre, másodsorban legalábbis egyheti zavartalan álmot biztosít a Germania elnökének. Máig is büszke vagyok, hogy magyarázatomat a kitűnő Zwetschke is elfogadta." 

"Azt mondták, hogy mióta ő működik a közélet terén, értelmét vesztette az a szép szállóige, hogy "az élet rövid álom" hiszen az élet azóta igen hosszú álomnak látszik. Kezeim összetéve kértem számára kíméletet és irgalmat. Hangsúlyoztam, hogy a legkiválóbbaknak is van valami kis gyarlóságjuk, s ezt el kell néznünk egyéb jelességük miatt. Fejükre olvastam Horatius versét is. Quandoque bonus dormitat Homerus. Erre azt felelték, hogy ez ugyan igaz, de az elnök nemcsak szundikál, hanem örökké alszik, s egyéb tehetsége nincsen is." 

"Ilyesmik bizony próbára tették idegzetét. Sokszor sápadtnak, elcsigázottnak látszott. De - amint említettem - nemcsak itt elnökölt. Ha egy nap három-négy fölolvasóülése volt, akkor ismét friss lett, s úgy tért haza, mint aki edző acélfürdőből kelt ki, hogy másnap új erővel lásson munkának. Különben se jött ő zavarba. Mulasztását bárhol pótolta. Szükség esetén tudott aludni mindenütt a világon, a színházban, díszelőadások alatt, a legzajongóbb forradalmi jeleneteknél, amikor a láncatépett tömeg üvöltve élteti a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget, az Operában, az Istenek alkonya alatt, a harsonák és üstdoboknak zajánál, sőt a tárlatok megnyitásakor is, ha nem tovább, pár pillanatig, álló helyében, mint az orosz-japán háborúban a halálra hajszolt katonák." - > Wagner, Edda-dalok

"Sajnos, üres kézzel jöttem, lóhalálában, még egy virágot se hozhattam neki. De virág talán nem is illett volna erre a szigorú sírra. Zavaromban kutakodni kezdtem zsebeimben. Megtaláltam azt a könyvet, melyet Zwetschke útravaló gyanánt csomagolt be, és kibontottam. Klopstock Messiás-a volt, az a hexameteres hősköltemény, mely - nemzedékek egybehangzó véleménye szerint - a világ legunalmasabb könyve, olyan unalmas, hogy még senki sem olvasta el, sem azok, akik magasztalták, sem azok, akik ócsárolták. Állítólag maga Klopstock se tudta elolvasni, csak megírni. Kinyitottam és töprengve lapozgattam benne. Melyik részt olvassam? Mindegy volt." 

XV.

"Esti Kornél egy téli estén a dolgozószobájában levelet írt kiadójának. Tolla gyorsan szántotta a papírt. Egyszerre észrevette, hogy nem tud többé figyelni mondataira. Más hangokat hallott:

Mért nézek az éjbe? Mért hallom a vándor bolygók robogását, mért látom a csillag messze, kalandor fényét...!

Félredobta levelét. Leírta ezeket a szavakat. Aztán várt, vajon lesz-e belőle valami, vagy - mint sokszor - elakadt az égi távirat, mintha valahol baj volna a leadógépben. De most ömlöttek a sorok, kiegészültek és megvilágították egymást. Tágra nyitotta fülét. Új hangokat hallott. Szemeit az ablakot takaró zöld függönyre meresztette. Azon keresztül is látta a csillagos égboltot."   -   saját vers ?

 

A Film:

(Pacskovszky József: Esti Kornél csodálatos utazása)

Következő

K. D. bökversei mellett - emelyek nem szerepelnek a kötetben -, kihangsúlyozzák a hajnalban 3-szor rikoltó kakast (Biblia), valamint Villon Hol már a tavalyi hó?-ját is.

...

Kritikák nyomán: Csáth G. is

 

 

 

 

adler_alfred baudelaire_charles biblia byron_george csáth_géza dante_a de_amicis_edmondo edda epikurosz goethe görög_mitológia hegel hölderlin_friedrich horatius jung_c_g kant_i karinthy_frigyes klopstock_f_g komjáthy_jenő kosztolányi_dezső la_fontaine nordau_max petőfi_sándor schopenhauer shakespeare somlyó_zoltán terentius tolsztoj_l_ny valéry_paul verlaine_paul villon_francois wagner_richard xenophon l:magyar m:elbeszélés r:kosztolányi_dezső

Szólj hozzá!

Címkék: edda biblia kosztolányi dezső karinthy frigyes hegel horatius shakespeare petőfi sándor goethe baudelaire charles hölderlin friedrich jung c g tolsztoj l ny valéry paul schopenhauer görög mitológia epikurosz dante a byron george la fontaine kant i csáth géza verlaine paul terentius klopstock f g wagner richard villon francois komjáthy jenő xenophon adler alfred de amicis edmondo somlyó zoltán nordau max

A bejegyzés trackback címe:

https://evocatio.blog.hu/api/trackback/id/tr911240996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.